Tender Summary
The Semmelweis Egyetem in Hungary from Europe region has released this tender for Vállalkozási szerződés alapján a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának fejlesztése. A Ferenc tér 15. szám alatti épület eredetileg lakóháznak (P+F+2) épült 1891-ben, Berger Samu tervei alapján. Az egykori bérház meglévő épületének jelenlegi kialakítását teljes körűen szükséges átalakítani szükséges bontás, felújítás és bővítés által. Az épület rekonstrukciója után az épület részben a Digitális Egészségtudományi Intézet BSc képző központjaként fog működni, és itt kap helyet a Szociális Vezetőképzés új szakirányú továbbképzési központja is. A Mentálhigiéné Intézet, valamint az Adatvezérelt Egészség Nemzeti Labor által nyújtott képzéseknek is helyet fog adni az épület. Az egész épület oktatási funkciójú lesz korszerű oktatástechnikával, amely azonban nem kizárólag hagyományos lineáris rendszerű, hanem sok az interaktív, közösségi tevékenység is. Az ingatlan Budapest VIII. kerületében, sűrűn beépített, zártsorú beépítésű területen található. A Ferenc téri homlokzat építészeti kerületi örökségi védelmet élvez - 35/2017. (XII.22.) helyi rendelet alapján. Az épület hagyományos hossz-téglafalas rendszerű, az utcai szárnyban kettő, a hátsó és az oldalsóban egy traktussal, az emeleteken konzolos függőfolyosókkal. A lépcsőház ablakos, zárt. Teljesen alápincézett, amelyben az ELMŰ kommunális trafót működtet, az utcáról aknán át megközelíthetően. A pince dongaboltozatos, az emeleteken acélgerendás poroszsüveg és vb. tálcás födémeket találtunk. A zárófödém csaposgerendás fa, utólagosan leborítva ásványgyapot hőszigeteléssel. A tető hagyományos ácsszerkezet, hornyolt cserépfedéssel. Minden tartószerkezet állapota megfelelő. Az eklektikus utcai homlokzat téglaburkolatos és vakolatdíszes, kicserélt fa ablakokkal és kapuval. A meglévő épület hasznos alapterülete, amelyet a teljes felújítás érint: 889 m2 A bővítéssel érintett hasznos alapterület: 835 m2. Összesen: nettó 1724 m2. Az épület tartalmaz egy 100 fő befogadására alkalmas előadótermet, valamit szeminárium termeket. a. Utólagos pincei talajnedvesség elleni szigetelés készítése 69 ker.m2 mennyiségben b. Könnyű állványszerkezet 623 m2 mennyiségben c. Aljzat készítése 6730 m2 mennyiségben d. Vasbeton szerkezet 238 m3 mennyiségben e. Acél szerkezet 19 tonna mennyiségben f. Teherhordó, kitöltő falazat készítése 21,40 m3 mennyiségben g. Válaszfal készítése 233 m2 mennyiségben h. Vakolás, vakolatjavítás 7716 m2 mennyiségben i. Gipszkarton válaszfalak 2470 m2 mennyiségben j. Homlokzatfelújítás 245 m2 mennyiségben k. További építészeti munkák, benne tető építése, burkolatok, álmennyezetek készítése, stb. l. 630 kg/8 fő teherbírású személyfelvonó beszerelése m. Gépészeti rendszerek kiépítése, benne légkezelő gépek beépítése az alábbi teljesítményekkel: 1 db 4000 m3/h, 1 db 2780 m3/h, 1 db 1800 m3/h, 2 db 2300 m3/h, 1 db 2800 m3/h , 1 db 1140 m3/h n. További gépészeti rendszerek kiépítése, benne kazánok telepítése 2 db 55 kW-os kondenzációs kazánnal o. Erősáramú rendsezerek kiépítése p. CCTV-, beléptető-, riasztó rendszer, struktúrált hálózat kiépítése q. AV technika kiépítése A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 20 hónap. Munkaterület átadása: a szerződés hatályba lépésétől számított 10 naptári napon belül. Tárgyi beruházás engedélyhez kötött építési beruházás. Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 35/2017. (XII.22.) önkormányzati rendeletének 2. sz. melléklete alapján a Ferenc tér 15. számú épület védett homlokzattal rendelkezik. Amennyiben a felhívás vagy a közbeszerzési dokumentumok bármely pontjában a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, azt minden esetben úgy kell értelmezni, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és úgy értelmezendő, hogy a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés is szerepel mellette. Az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza. with tender notice no. 549403-2026 published on 10 Aug 2026. The tender is due to expire on 05 Nov 2026. This tender is sourced from TED Europa and is eligible for suppliers interested in Refurbishment of run-down buildings. Interested bidders can obtain further information including complete bid documents or ways to participate by registering on Tender Impulse and referencing via Tender Impulse ID 14257691.
Tender Details
Tender NoticeTI Ref: 14257691
Tender Notice No
549403-2026
Tender Organisation
Semmelweis Egyetem
Tender CPV
45262690 : Refurbishment of run-down buildings
Tender Document Type
Tender Notice
Tender Deadline
05 Nov 2026 87 days left
Tender Description
Vállalkozási szerződés alapján a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának fejlesztése. A Ferenc tér 15. szám alatti épület eredetileg lakóháznak (P+F+2) épült 1891-ben, Berger Samu tervei alapján. Az egykori bérház meglévő épületének jelenlegi kialakítását teljes körűen szükséges átalakítani szükséges bontás, felújítás és bővítés által. Az épület rekonstrukciója után az épület részben a Digitális Egészségtudományi Intézet BSc képző központjaként fog működni, és itt kap helyet a Szociális Vezetőképzés új szakirányú továbbképzési központja is. A Mentálhigiéné Intézet, valamint az Adatvezérelt Egészség Nemzeti Labor által nyújtott képzéseknek is helyet fog adni az épület. Az egész épület oktatási funkciójú lesz korszerű oktatástechnikával, amely azonban nem kizárólag hagyományos lineáris rendszerű, hanem sok az interaktív, közösségi tevékenység is. Az ingatlan Budapest VIII. kerületében, sűrűn beépített, zártsorú beépítésű területen található. A Ferenc téri homlokzat építészeti kerületi örökségi védelmet élvez - 35/2017. (XII.22.) helyi rendelet alapján. Az épület hagyományos hossz-téglafalas rendszerű, az utcai szárnyban kettő, a hátsó és az oldalsóban egy traktussal, az emeleteken konzolos függőfolyosókkal. A lépcsőház ablakos, zárt. Teljesen alápincézett, amelyben az ELMŰ kommunális trafót működtet, az utcáról aknán át megközelíthetően. A pince dongaboltozatos, az emeleteken acélgerendás poroszsüveg és vb. tálcás födémeket találtunk. A zárófödém csaposgerendás fa, utólagosan leborítva ásványgyapot hőszigeteléssel. A tető hagyományos ácsszerkezet, hornyolt cserépfedéssel. Minden tartószerkezet állapota megfelelő. Az eklektikus utcai homlokzat téglaburkolatos és vakolatdíszes, kicserélt fa ablakokkal és kapuval. A meglévő épület hasznos alapterülete, amelyet a teljes felújítás érint: 889 m2 A bővítéssel érintett hasznos alapterület: 835 m2. Összesen: nettó 1724 m2. Az épület tartalmaz egy 100 fő befogadására alkalmas előadótermet, valamit szeminárium termeket. a. Utólagos pincei talajnedvesség elleni szigetelés készítése 69 ker.m2 mennyiségben b. Könnyű állványszerkezet 623 m2 mennyiségben c. Aljzat készítése 6730 m2 mennyiségben d. Vasbeton szerkezet 238 m3 mennyiségben e. Acél szerkezet 19 tonna mennyiségben f. Teherhordó, kitöltő falazat készítése 21,40 m3 mennyiségben g. Válaszfal készítése 233 m2 mennyiségben h. Vakolás, vakolatjavítás 7716 m2 mennyiségben i. Gipszkarton válaszfalak 2470 m2 mennyiségben j. Homlokzatfelújítás 245 m2 mennyiségben k. További építészeti munkák, benne tető építése, burkolatok, álmennyezetek készítése, stb. l. 630 kg/8 fő teherbírású személyfelvonó beszerelése m. Gépészeti rendszerek kiépítése, benne légkezelő gépek beépítése az alábbi teljesítményekkel: 1 db 4000 m3/h, 1 db 2780 m3/h, 1 db 1800 m3/h, 2 db 2300 m3/h, 1 db 2800 m3/h , 1 db 1140 m3/h n. További gépészeti rendszerek kiépítése, benne kazánok telepítése 2 db 55 kW-os kondenzációs kazánnal o. Erősáramú rendsezerek kiépítése p. CCTV-, beléptető-, riasztó rendszer, struktúrált hálózat kiépítése q. AV technika kiépítése A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 20 hónap. Munkaterület átadása: a szerződés hatályba lépésétől számított 10 naptári napon belül. Tárgyi beruházás engedélyhez kötött építési beruházás. Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének a településkép védelméről szóló 35/2017. (XII.22.) önkormányzati rendeletének 2. sz. melléklete alapján a Ferenc tér 15. számú épület védett homlokzattal rendelkezik. Amennyiben a felhívás vagy a közbeszerzési dokumentumok bármely pontjában a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, azt minden esetben úgy kell értelmezni, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és úgy értelmezendő, hogy a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés is szerepel mellette. Az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Frequently Asked Questions About This Tender
Who has issued this tender, and what is it for?
The tender has been issued by Semmelweis Egyetem in Hungary. Such a type of tender falls under Refurbishment of run-down buildings, within the Infrastructure and construction sector, and is listed on Tender Impulse under notice number 549403-2026.
What are the key dates for this tender?
The notice was published on 10 Aug 2026 and submissions close on 05 Nov 2026. Late bids are rarely accepted in public procurement, so aim to have your documents ready several days before the closing date.
Which CPV codes apply to this tender?
It is classified under CPV codes 45262690, which correspond to Refurbishment of run-down buildings. If your company supplies these products or services, these are the codes to save in your alert profile so no matching tender passes you by.
Can I submit my bid for this tender to Tender Impulse?
No - and this matters. Tender Impulse is a tender aggregation and alert service: we collect procurement notices from official sources around the world and list them in one place. We do not receive, forward or evaluate bids. Your bid for this tender must be submitted directly to Semmelweis Egyetem, using the method described in the original tender document, before 05 Nov 2026. Tender Impulse provides complete assistance in submitting all bids posted on its website.
How do I get the bid documents and participation details?
Request a live demo on Tender Impulse and our tender experts will walk you through this listing, share the available documents, and explain how to submit your bid to Semmelweis Egyetem. Subscribers also receive help with registration requirements and, where needed, translation of non-English notices - but the submission itself always goes from you to the buyer.
How can I find more tenders like this in Hungary?
There are currently 1190 live tenders of 35550 total tenders from Hungary on Tender Impulse. You can browse them on our Hungary tenders page, or save a search combining Hungary with CPV codes 45262690 - we will then email you every new match on the day it is published.
How to prepare for this bid?
Suppliers must verify technical specifications, the delivery schedules and any other intrinsic details as provided in the complete bid documents before deciding to submit their bids. All necessary certifications and supplier registrations must be undertaken before participation.
Is this tender beneficial for me?
The procurement is applicable to companies in the Refurbishment of run-down buildings and related industries. If you belong to this industry, you can review the technical documents before assessing your relevance to your company.
What is the procurement trend for Egszsggyi Kzszolglati Kar fejlesztse?
The public procurement trends for Egszsggyi Kzszolglati Kar fejlesztse can be assessed by viewing historical data and buying patterns for this product. Subscribed members can view and even download reports of tenders released in the past for their market research. This shall allow them to carefully prepare a compelling bid.
Explore More Refurbishment of run-down buildings Tenders in Hungary, Europe Region and Worldwide
Looking for more tenders like this one in Refurbishment of run-down buildings? With millions of global procurement opportunities and new tenders added daily, Tender Impulse is your gateway to international and local contracting success. Whether you're targeting the Infrastructure and construction sector in Hungary, or expanding across regions, we provide live, accurate and relevant updates every day.
Our platform sources tenders from national and local government portals, international development and funding agencies, municipal corporations, state authorities, NGOs, education ministries and public-private partnerships.
Daily Tender Updates Across 190+ Countries
Every day we add hundreds of new RFPs, RFQs, EOIs and contract awards across multiple sectors and geographies. This tender from Hungary is just a sample of what's available right now - there are currently 1,190 live Hungary tenders to explore.
Search Smarter with CPV and Industry Matching
Each listing is categorised using CPV codes such as 45262690, enabling precise filtering by tender type, location, industry, deadline and issuing organisation.
Start Your Tender Journey
Request a free live demo to unlock tenders customised to your sector, country and CPV categories - with alerts, documents and submission support.